Jogi nyilatkozat
Jogi nyilatkozat és tájékoztatás.
Törvény és jog látogatóknak hirdetőknek!
A jelen internetes oldal üzemeltetői tájékoztatják az itt hirdető személyeket, valamint az oldal látogatóit, hogy az oldal kizárólag társ- és szexpartner keresés célját szolgálja.
Szexuális szolgáltatást nyújtani jogszabályba ütközik, és büntetést von maga után, az alábbiak szerint.
1999. évi LXXV. törvény " a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról "
11. § Tilos írásban, kép- vagy hangrögzítő, illetve más berendezés útján szexuális szolgáltatást felajánlani, azt hirdetni vagy ilyen cselekményekben közreműködni.
1999. évi LXIX. törvény "a szabálysértésekről - A szexuális szolgáltatás felkínálásának, hirdetésének tilalma "
145. § (1) Aki a külön jogszabályban meghatározott tilalmat megszegve szexuális szolgáltatást írásban, kép- vagy hangrögzítés, illetőleg más berendezés útján felkínál, reklámoz vagy az ilyen cselekményben közreműködik, százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik.
A fenti jogszabályok betartása mindenkire kötelező!
Az oldalon megjelenő partnerek adatlapjaiért, és az azokon megjelenő információkért, fórumért és egyéb közlésekért semmilyen felelőséget nem vállalunk.
Jogsértés!
A Btk. 329/A. § meghatározása szerint aki az irodalmi, tudományos, vagy művészeti alkotás szerzőjének a művén, előadóművésznek az előadó művészi teljesítményén, hangfelvétel előállítójának a hangfelvételén, rádió- vagy televízió szervezetnek a műsorán, illetőleg film vagy adatbázis előállítójának a teljesítményén fennálló jogát haszonszerzés végett vagy vagyoni hátrányt okozva megsérti, vétséget követ el.
A cselekmény bűntetté válik abban az esetben, ha jelentős vagyoni hátrányt okoz, vagy üzletszerűen követik el. További, a büntetési tételt jelentősen növelő, minősítő esetek, ha a vagyoni hátrány különösen nagy, illetve még további, ha jelentős vagyoni hátrányt jelent.
A törvény ezen túlmenően a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését, vagyoni hátrányt okozva gondatlanságból történt elkövetés esetén is vétségnek minősítve büntetni rendeli.
A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. (Szjt) szabályozza a szerzőnek a személyhez fűződő és vagyoni jogait, és ezeknek a megsértése - tekintet nélkül az elkövető szubjektív megítélésére tudomására, objektív alapon - a törvényben foglalt polgári jogkövetkezményeket vonja maguk után. (Szt. 94. §)
Azt a körülményt, hogy a szerzői jog megsértése bekövetkezett-e, a szerzői jogi törvény rendelkezései alapján lehet megítélni.
Amennyiben a szerzői jogi törvényben meghatározottak alapján a szerzői jog megsértése megtörtént, úgy ehhez képest a büntetőjogi tényállás többletelemként azt kívánja meg, hogy e jogsértés vagy haszonszerzés végett, vagy vagyoni hátrányt okozva történjék.
A haszonszerzés végett történő jogsértés szükségszerűen célzatos, a vagyoni hátrányt maga után vonó jogsértést azonban önmagában a törvény gondatlanság esetén is büntetni rendeli.
©Szexpartner-Budapest